2012. november 19., hétfő

XIII. Regionális Kultúrgála Zsámbékon

Zsámbék egyik iskolája adott otthont ez évben az Észak-Magyarországi Német Önkormányzatok Szövetsége (ÉMNÖSZ) által rendezett XIII. regionális kulturális gálaműsornak, amely a baljóslatú sorszám ellenére mindenfajta hiba és fennakadás nélkül zajlott, november 18-án. Az ÉMNÖSZ által képviselt három megye – Heves, Nógrád és Pest – küldöttjeit már délután két órától táncmuzsika fogadta a rendezvény helyszínén, a biatorbágyi zenekar jóvoltából, majd három órától már a nagyteremben kezdődhetett az esti órákig tartó műsor, többek között zsámbéki, biatorbágyi, érdi, zebegényi és  pilisvörösvári kultúrcsoportok  részvétele mellett (Pilisvörösvárt az Adlersteiner zenekar képviselte).
 
A gálaműsor házigazdája ez évben a zsámbéki Lochberg Regionális Néptáncegyüttes volt, amely ugyan a környék hagyományőrző kultúrcsoportjai között még a fiatalabbak közé tartozik, de talán épp ezért nagyon igyekezett kitenni magáért. Minden érkezőt ünneplő ruhába öltözött fiatal táncoslányok fogadtak, az előtérben kihelyezett több tucatnyi tablóról úgyszólván minden fontosat megtudhattak a jelenlévők az amúgy 95%-os kitelepítéssel sújtott Zsámbék sváb múltjáról, a csoport vezetője, a Solymáron is jól ismert Fuchs Szandra Titanilla pedig profi műsorvezetőket megszégyenítő módon vezényelte le a több mint három órás programot.
 
 
Hagyományosan a gálaműsor félidős szünete előtt került sor az ÉMNÖSZ által évenként megítélt három „életműdíj” kiosztására, melyek közül most mindhárom a Duna innenső partján maradt. Az első kitüntetést a pomázi Heves Ferenc vehette át, a helyiek képviseletében Bechtold Jánost jutalmazták hasonló elismeréssel, harmadikként pedig a térségünkben sem ismeretlen Tázer Pálné Endresz Mária, a piliscsabai német nemzetiségi közélet egyik kiemelkedő aktivitású közszereplője vehetett át ugyanilyen kitüntetést. A rendezvény a Lochberg táncegyüttes műsorával zárult, amely nem kevesebbre vállalkozott, minthogy alig több mint tíz percben bemutatja a zsámbéki németség teljes, kereken 300 esztendős történetét.
 


A tudósításért és a fotókért köszönet Hegedűs Andrásnak!
 

2 megjegyzés:

  1. Itt van még néhány kép:

    https://plus.google.com/photos/105740629330678738102/albums/5812615565121792673?authkey=CNWwqN2hq_6KAQ

    VálaszTörlés
  2. Kedves Sandra! Örülünk, hogy tetszett a cikk. Sok sikert kívánunk a tánccsoportnak!
    Victory, köszönjük a képeket!

    VálaszTörlés

Kattintás