2012. december 9., vasárnap

Solymári Magazin decemberi szám

A decemberi Solymári Magazin már kapható a boltokban, ízelítő a tartalomból:
 


Nagy sikert aratott nemrégiben, solymári és pilisszentiváni fellépéseit követően az északkelet-magyarországi Szerencsen is az egy éve megalakult solymári sváb nyelvű amatőr színjátszó csoport. A Kompanei nevet viselő társulat a zempléni német nemzetiségi „zárványban” élők meghívására utazott el Szerencsre, és a nyáron bemutatott, vidám történetekből álló Lustspiel című darabot vitte el az ottaniaknak, a vártnál sokkal nagyobb tetszést aratva. A Solymári Magazinnak Hartmann–Hellebrandt Hilda, a csoport vezetője és néhány közreműködő beszélt az előadás létrejöttéről, illetve a fogadtatásról, de kiderül a lapból az is, hogy a társulat e hónapban már a harmadik bemutatójára készül Solymáron, valamint Nagykovácsiban.
 
November 16-án, mintegy 25-30 fő jelenlétében tartotta saját közmeghallgatását Solymár német nemzetiségi önkormányzata a Heimatverein–Falukör Egyesület főtéri helyiségében. A gyűlésen Marlokné Cservenyi Magdolna, a nemzetiségi önkormányzat elnöke ismertette a szervezet ez évi tevékenységét és terveit, majd Szeltnerné Winhardt Ildikó, az országos német önkormányzat küldöttje beszélt a nemzetiségeket érintő országos aktualitásokról. Az országos küldött egyebek közt arra bíztatta a kultúrcsoportokat, hogy alakítsanak egyesületeket, hiszen úgy számos esélyük lenne pályázatok elnyerésére. A Solymári Magazin decemberi számában részletesen olvashatnak a közmeghallgatáson elhangzottakról.

 
 
Még egy fontos, s a német nemzetiséget érintő rendezvénye volt az elmúlt hónapban Solymárnak: civil kezdeményezésre november 25-én egy több részesre tervezett sváb vitafórum első „fordulója” zajlott a művelődési házban. A rendezvény érdekessége volt az is, hogy az öt pontból álló napirendet – egy profi moderátor navigálása mellett – maguk a résztvevők alakították, kiscsoportos véleménynyilvánítások formájában. A Solymári Magazin decemberi száma egyelőre rövid hírben számol be a fórumról, az elhangzottakról szóló részletes tudósítás pedig majd a januári számban, illetve a Szepsolymar.hu honlapon lesz olvasható.


Mozgalmasan teltek az őszi hónapok Solymár legnagyobb létszámú zenekara, a Schaumarer Musikanten számára, amely több rendezvényre és fesztiválra is meghívást kapott ebben az időszakban. A Solymári Magazinban rövid összefoglalás olvasható az együttes által átélt élményekről, de hasonló beszámoló olvasható a falu legrégebbi kultúrcsoportjának tekinthető Férfikórus legutóbbi fellépéséről is. Rossz hír a kórus kedvelőinek, hogy népszerű karnagy kisasszonya, Juhász Diána – külföldre való költözése miatt – lemondott karnagyi posztjáról; az újságban a férfikar búcsúzó szavait is olvashatják.


 
November elején, az előre tervezetthez képest csekély csúszással megkezdődött az új solymári új bölcsőde építése, november 30-án pedig megtörtént az ünnepélyes alapkőletétel is. A ceremónián dr. Szente Kálmán polgármester felidézte, hogy a községben 1993 óta nem működött bölcsőde, habár ez 2009 óta már kötelező lett volna, hiszen Solymár lélekszáma abban az évben átlépte a tízezret. A mostani beruházás a község egyik legnagyobb EU-s pályázati sikerének köszönhetően valósulhat meg, és az önkormányzat reményei szerint 2013 szeptemberétől meg is nyílhat az új bölcsőde a zöldtetős kivitelű épületben. A részletekről ugyancsak a Solymári Magazinban olvashatnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kattintás