2013. augusztus 4., vasárnap

Wüstenroti látogatás


"Hosszas előkészítő munka után útnak indult küldöttségünk 2013.július 19.-én  partnerközségünk  Wüstenrot felé, eleget téve meghívásuknak.
Solymár Nagyközség Önkormányzatát Dobrovkáné Dér Borbála Asszony, valamint Dr. Szentkláray Ferenc  Úr képviselte, az NNÖ részéről szerény  személyem és Zwickl Mihály volt jelen, a többi útitárs viszont a Heimatverein berkeiben működő „Kompanei”( amatőr színházi társulat )tagjaiból tevődött össze.  Ez utóbbi vezetője Hartmann- Hellebrandt Hilda irányításával közel január óta készült a társulat egyik legszínesebb , hangulatosabb darabjának, a „Lustspiel „- nek wüstenroti bemutatójára.

Az idei találkozás új vonása között szerepelt a solymári vendégek német családoknál történt elszállásolása, azzal a nagyszerű gondolattal párosítva, hogy a megszülető személyes új kapcsolatok révén a partnerkapcsolat is friss lendületet kap.
Hosszas utazás után Neuhüttenben a közösségi házban volt az első találkozás, mi természetesen énekkel köszöntöttük barátainkat.
Szombat délelőtt kérésünknek megfelelően a közeli, festői kisvárosba Schwäbisch Hallba utaztunk, ahol két idegenvezető segítségével ismerkedtünk meg a középkort idéző szépséges, só kereskedelme által meggazdagodott kisváros nevezetességeivel. A közös ebédet a romantikus Finsterroter See partján fogyasztotta el a társulat, majd komoly próba következett a főtértől nem messze lévő Schwäbische Waldhalle színpadán.
A falunap rendezvényei 17.00-kor kezdődtek a Solymáron tavaly járt wüstenroti fúvós zenekar közreműködésével.
Kedves gesztusként Szentkláray Urat és szerény személyemet kérték fel a söröshordó csapolására, ezt a nemes cselekedetet teljes sikerrel hajtottuk végre. A falunap programjai közt szerepelt a kis üveg és egyben helytörténeti múzeum megnyitója is, melyen szintén részt vettünk. Örömmel tekintettük meg a solymár szobát, az ott lévő használati tárgyak, fotók, az egykori kitelepítettekhez tartoztak illetve a partnerkapcsolat ajándéktárgyai voltak.  
Másnap vasárnap ökumenikus misével indult a nap, melyen Juhász Diána karnagyasszony vezetésével két szép solymári templomi ének is elhangzott. A mise végén Milbich Tamás, a „Kompanei” elnökségi tagja felolvasta Dr. Szenthe Kálmán polgármester Úr levelét és megtörtént a községi és nemzetiségi önkormányzati ajándékok átadása. Ezután Heinz Nägele polgármester Úr bemutatta az új energiatakarékos, megújuló energiákat felhasználó országos hírű falumodelljüket, mely kormányzati támogatást is nyert.
 
A délután legizgalmasabb eseménye számunkra természetesen a „Lustspiel” azaz sváb nyelvű komédiajáték előadása volt a zsúfolásig megtelt színházteremben. Természetesen igyekezett mindenki „apait-anyait” beletenni, meg is lett az eredménye, óriási sikert aratott a két kis színdarab, kisérve a Schaumarer Musikanten kispartija és az Asszonykórus solymári dalaival karöltve. Jó volt látni a vidám arcokat, hallani az ismerősök, rokonok elismerő szavait, mindezek egy pillanat alatt elmosták a hónapok óta folyó készülődés néha nehéz perceit, és jóérzésként könyvelhettük el, hogy a két valóban eredeti történet céljának megfelelően örömet, vidámságot és kellemes meglepetést szerzett a közönségnek és wüstenroti barátainknak. Köszönet a Heimatverein –Falukör Egyesületen belül  működő  „Kompanei „ –nek, segítőinek   és főleg rendezőjének,  Hartmann-Hellebrandt Hildának , aki megálmodta, megírta és  az abszolút laikus társaságnak betanította a színdarabot, s ezzel újabb dicsőséget szerzett Solymárnak.
Másnap reggel a búcsú is igazán solymáriasan sikerült, zenekarral, énekszóval köszöntük meg újonnan szerzett és régi barátainknak a nagyon szívélyes vendéglátást: „Bis bald auf Wiederseh’n – énekeltük teli torokkal !
 
A hazafelé menő hosszú úton volt időnk kiértékelni a látogatást. Valamennyien egy emberként megegyeztünk abban, hogy nagy köszönettel tartozunk Heinz Nägele polgármester Úrnak, aki nagyon sok időt és energiát áldozott ránk és wüstenroti barátainknak a szívélyes vendégfogadásért. Abban is egyeztek a vélemények, hogy ezt a kapcsolatot folytatni kell, és időben el kell kezdeni a jövőre esedékes 25 éves partnerkapcsolati ünnepség megszervezését.
Feljegyezte: M. Cservenyi Magdolna
"








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kattintás