Első blogbejegyzéseim egyikében már ajánlottam Milbich Tamás Megnyugvás (itt megtekinthető) című kisfilmjét, de most találtam egy cikket is róla a Vörösvári Újság egyik régebbi számában. Fogarasy Attila szívhez szólóan fogalmazza meg azt, amit én is éreztem a videó megtekintése alatt...
"A barna bőrkötésű albumot kecses leánykéz lapozza fel. A fényképek közül a kamera egy régi-régi fotográfiát választ ki, amelyen a solymári templom látható. Amint a kamera ráközelít a templomra, váratlanul háromdimenzióssá válik a kép: felhők úsznak be az égre, miközben elhaladunk a téren álldogáló emberek és a kereszt mellett. A templomajtó sötétjéből egy nénike alakja bukkan elő, ősei népviseletében, kezében imakönyvvel, s rózsafüzérrel. Arca mélyen barázdált, szemében több emberöltő küzdelmei, megpróbáltatásai tükröződnek. A néni tekintetét a templom előtti Krisztus-szoborra veti. Nemcsak egy ember, de egy egész nép próbatételeinek lenyomata ez a tekintet: vádló, dacos. De aztán beletörődve, megbékélve lehajtja fejét: „Legyen meg te akaratod, Uram, ha oly nehéz is megértenünk, kifürkésznünk szándékaidat...! Te biztosan tudod, mire rendeltettünk általad itt, ezen a földön...”
Harangszó hallik, elmosódik a kép, a rózsafüzér kihullik a ráncos kézből, és az idők végtelen kútjába hullik. Száz és száz fénykép kering a kútban: arcokról, emberekről, ünnepekről; egy egész falu kavarog ott egyre sebesebben. A rózsafüzér mind mélyebbre hullik az időben „zajtalanul és félelmesen”. Egyszerre csak feltűnik egy nyitott marhavagonokból álló vonatszerelvény, majd egy lyukas magyar zászló, de a rózsafüzér átrepül mindezeken is, dacolva a történelemmel; át háborún, kitelepítésen, vesztes forradalmon, megtorláson, őrizve-óvva-mentve egy falu, egy közösség, egy nép egész vagyonát: értékeit, hitét, alázatát.
Végül a rózsafüzér átrepülve a nemzedékek során, földet ér; nagyot koppan a kövezeten, s már a mai Solymáron vagyunk, a felújított templom előtt. A torony fölött felhők játszanak a kék égen, és a képen feltűnik egy gyönyörű leányarc. Csodálkozva néz a rózsafüzérre, mely az idők végtelenjéből érkezett, majd lehajol érte, tenyerébe zárja és elindul a nyitott templomajtó felé. Amint eltűnik a templomajtóban, a kamera képe egy albumbeli fényképpé zsugorodik össze. A leánykéz végül becsukja az albumot, s a solymári aszszonykórus énekére beúszik a stáblista...
Harangszó hallik, elmosódik a kép, a rózsafüzér kihullik a ráncos kézből, és az idők végtelen kútjába hullik. Száz és száz fénykép kering a kútban: arcokról, emberekről, ünnepekről; egy egész falu kavarog ott egyre sebesebben. A rózsafüzér mind mélyebbre hullik az időben „zajtalanul és félelmesen”. Egyszerre csak feltűnik egy nyitott marhavagonokból álló vonatszerelvény, majd egy lyukas magyar zászló, de a rózsafüzér átrepül mindezeken is, dacolva a történelemmel; át háborún, kitelepítésen, vesztes forradalmon, megtorláson, őrizve-óvva-mentve egy falu, egy közösség, egy nép egész vagyonát: értékeit, hitét, alázatát.
Végül a rózsafüzér átrepülve a nemzedékek során, földet ér; nagyot koppan a kövezeten, s már a mai Solymáron vagyunk, a felújított templom előtt. A torony fölött felhők játszanak a kék égen, és a képen feltűnik egy gyönyörű leányarc. Csodálkozva néz a rózsafüzérre, mely az idők végtelenjéből érkezett, majd lehajol érte, tenyerébe zárja és elindul a nyitott templomajtó felé. Amint eltűnik a templomajtóban, a kamera képe egy albumbeli fényképpé zsugorodik össze. A leánykéz végül becsukja az albumot, s a solymári aszszonykórus énekére beúszik a stáblista...
A néhány perces film Milbich Tamás alkotása a www.szepsolymar.hu „értékmegőrző és értékteremtő” honlapon.
A film szavak nélkül, mindösszesen a képek, mozdulatok, tekintetek és a végig gyönyörű kísérőzene segítségével fejezi ki, mit jelent „otthon lenni valahol a világban”, mit jelent egy néphez tartozni, mit jelent – minden megpróbáltatásokon és megaláztatásokon át – ragaszkodni a hagyományokhoz, a szülőktől örökölt értékekhez, hithez, emberséghez.
Milbich Tamás „Megnyugvás – Die Beruhigung” című alkotását ajánlom jó szívvel minden közösségét és annak értékeit becsülő, ahhoz hű embertársamnak."
(Fogarasy Attila / Vörösvári Újság, 2010 szeptemberi szám)