2013. február 20., szerda

Megnyugvás


Első blogbejegyzéseim egyikében már ajánlottam Milbich Tamás Megnyugvás (itt megtekinthető) című kisfilmjét, de most találtam egy cikket is róla a Vörösvári Újság egyik régebbi számában. Fogarasy Attila szívhez szólóan fogalmazza meg azt, amit én is éreztem a videó megtekintése alatt...

"A barna bőrkötésű albumot kecses leánykéz lapozza fel. A fényképek közül a kamera egy régi-régi fotográfiát választ ki, amelyen a solymári templom látható. Amint a kamera ráközelít a templomra, váratlanul háromdimenzióssá válik a kép: felhők úsznak be az égre, miközben elhaladunk a téren álldogáló emberek és a kereszt mellett. A templomajtó sötétjéből egy nénike alakja bukkan elő, ősei népviseletében, kezében imakönyvvel, s rózsafüzérrel. Arca mélyen barázdált, szemében több emberöltő küzdelmei, megpróbáltatásai tükröződnek. A néni tekintetét a templom előtti Krisztus-szoborra veti. Nemcsak egy ember, de egy egész nép próbatételeinek lenyomata ez a tekintet: vádló, dacos. De aztán beletörődve, megbékélve lehajtja fejét: „Legyen meg te akaratod, Uram, ha oly nehéz is megértenünk, kifürkésznünk szándékaidat...! Te biztosan tudod, mire rendeltettünk általad itt, ezen a földön...”

Harangszó hallik, elmosódik a kép, a rózsafüzér kihullik a ráncos kézből, és az idők végtelen kútjába hullik. Száz és száz fénykép kering a kútban: arcokról, emberekről, ünnepekről; egy egész falu kavarog ott egyre sebesebben. A rózsafüzér mind mélyebbre hullik az időben „zajtalanul és félelmesen”. Egyszerre csak feltűnik egy nyitott marhavagonokból álló vonatszerelvény, majd egy lyukas magyar zászló, de a rózsafüzér átrepül mindezeken is, dacolva a történelemmel; át háborún, kitelepítésen, vesztes forradalmon, megtorláson, őrizve-óvva-mentve egy falu, egy közösség, egy nép egész vagyonát: értékeit, hitét, alázatát.

Végül a rózsafüzér átrepülve a nemzedékek során, földet ér; nagyot koppan a kövezeten, s már a mai Solymáron vagyunk, a felújított templom előtt. A torony fölött felhők játszanak a kék égen, és a képen feltűnik egy gyönyörű leányarc. Csodálkozva néz a rózsafüzérre, mely az idők végtelenjéből érkezett, majd lehajol érte, tenyerébe zárja és elindul a nyitott templomajtó felé. Amint eltűnik a templomajtóban, a kamera képe egy albumbeli fényképpé zsugorodik össze. A leánykéz végül becsukja az albumot, s a solymári aszszonykórus énekére beúszik a stáblista...


A néhány perces film Milbich Tamás alkotása a www.szepsolymar.hu „értékmegőrző és értékteremtő” honlapon.

A film szavak nélkül, mindösszesen a képek, mozdulatok, tekintetek és a végig gyönyörű kísérőzene segítségével fejezi ki, mit jelent „otthon lenni valahol a világban”, mit jelent egy néphez tartozni, mit jelent – minden megpróbáltatásokon és megaláztatásokon át – ragaszkodni a hagyományokhoz, a szülőktől örökölt értékekhez, hithez, emberséghez.

 
Milbich Tamás „Megnyugvás – Die Beruhigung” című alkotását ajánlom jó szívvel minden közösségét és annak értékeit becsülő, ahhoz hű embertársamnak."
 
(Fogarasy Attila / Vörösvári Újság, 2010 szeptemberi szám)

 

2013. február 19., kedd

Farsangi körkép


Készítettem egy összeállítást az idei jól sikerült farsangi, téli rendezvényekről, hogy kicsit visszaidézzük a tél vidám perceit.

Jó nézegetést kívánok! :) 

A képekre kattintva azok nagyobb felbontásban is megtekinthetők!

Asszonybál Vörösvár (fotó: Vörösvári Újság)

Asszonybáli hangulatfelelős: SchwabenKraft (fotó: Kreiszl Attila)

Felhívás


Kérjük kedves lakótársainkat, Pilisszentiván, Pilisvörösvár és Solymár polgárait, hogy az áprilisban nyíló és a három település közös történelmi örökségeként együtt megszervezendő kiállításhoz nyújtsanak segítséget.
Gróf Karátsonyi Guido földesúr 1882-ben, francia mintára alapította itteni birtokát képező három falujának fiataljai számára az országosan egyedülállóvá lett hagyományt, a rózsaesküvőt. 1882-1914 között az arra érdemes leányokat rózsamenyasszonynak jelölték, majd fényes esküvőt tartottak számukra. Az esküvőhöz járó hozomány a szerény anyagi helyzetű, becsületes fiatalok számára óriási megtiszteltetésnek számított.
A kiállításhoz kérjük, hogy azok a családok, akik őrzik az egykori rózsamenyasszony – a nagymama, dédmama, üknagymama – esküvői képét, esetleg emléktárgyait, későbbi képeit, adják be szkennelésre a solymári gyűjteménybe, vagy a szentiváni és vörösvári rendezőknek (Mirk Mária, Feketéné Ziegler Ágota, Fogarasy Attila). A kiállításba kölcsönzésre kerülő tárgyakat elismervény ellenében vesszük át, s majd adjuk vissza záráskor tulajdonosaiknak.
A kiállítást vándoroltatni szeretnénk, így közös örökségünk mindhárom településen megtekinthető lesz.
Segítségüket előre is köszönjük!

Jablonkay Mária gyűjteményvezető
Solymár, 26/360-275
Fogarasy Attila helytörténész
Pilisvörösvár, 26/332-617
Mirk Mária elnök (Német Nemzetiségi Önkormányzat)
Pilisszentiván, 26/367-711
Feketéné Ziegler Ágota helytörténész
Pilisszentiván, 26/367-604

2013. február 18., hétfő

Lustspiel Vörösváron


Nemrég készítettem interjút Hartmann-Hellebrandt Hildával, a Kompanei amatőr színjátszó csoport megálmodójával. Régóta vártam már, hogy végre élőben is láthassam az előadásukat.

Szombaton végre ellátogatott Vörösvárra a közel 40 tagot számláló társulat, két darabbal, a "Kuku"-val és a "Schmeikt's"-szal felhőtlen szórakozást ígérve a közönségnek. Számomra is nagy élmény volt ez a másfél óra, hiszen a lelkes színészi játék mellett a sváb nyelv is frenetikus hatással volt rám és szemmel láthatóan a nézőtér többi tagjára is. Az idősebbek saját ifjúságukat élték újra, nekem pedig nagyszüleim és gyermekkorom emlékei jutottak eszembe az elhangzott ízes sváb beszéd és dalok hallatán.
A kisebbségek számára az egyik legfontosabb dolog a hagyományok megőrzése mellett a nyelvük megtartása. A Kompanei és az általuk előadott darabok ötvözik ezt a két fontos alappillért. Élővé és élvezhetővé teszik minden korosztály számára a környékbeli sváb "életérzést", dialektust, dalokat, szokásokat. Egyértelmű támpontot adhatnak azoknak is, akik az identitásukat keresik, de nem tudják mihez kötni azt.
Öröm volt hallani azokat a kifejezéseket, szófordulatokat, melyeket régen nap mint nap hallottunk otthon, az utcán, a boltban, mise után. Bár solymári dialektusban íródtak a párbeszédek, nem okozott gondot a megértése, és úgy láttam, a közönség többi tagjának sem. A társulat minden tagján látszott, hogy nem csak a nézőket szeretnék szórakoztatni, hanem ők is élvezik az előadást. A zenészek és az Asszonykórus által előadott dalok még különlegesebbé tették az élményt, nagyon jól illettek a szöveghez és a jelenetekhez, nem beszélve a gyönyörű sváb ruhákról.
Ezúton is szeretnék gratulálni Hartmann-Hellebrandt Hildának ehhez a remek,hiánypótló kezdeményezéshez és a társulat minden tagjának a példaértékű munkához, mellyel előremozdították a számomra is fontos nemzetiségi hagyományőrzés ügyét. 

Már az előadás után számos gondolat megfogalmazódott bennem. Egyszerre éreztem magam feldobva a ritka kulturális élménytől és voltam kicsit szomorú attól, hogy jóval kevesebb velem egykorú vagy fiatalabb arcot láttam a nézőtéren, mint amennyit ez az esemény megkövetelt volna. Elgondolkodtató, hogy egy ilyen nagy sváb közösségben, mint a vörösvári, melyben a hagyománytisztelet és a tradíció fontos szerepet töltenek be, miért volt ennyire gyér az érdeklődés az ifjabb generáció részéről, hiányoltam többek között a gimnázium diákjait is.. 
Mi lehetett a távolmaradás oka? Talán nem tudtak róla? Nem tudták elképzelni, mi is ez a Lustspiel valójában? Vagy attól tartottak, nem ismerik eléggé a nyelvet, és nem értik majd az előadást? Lehet, hogy sokan a böjt miatt nem jöttek el? Erre a választ sajnos nem tudom. Azt viszont igen, hogy a Kompanei által mutatott civil összefogás, melynek ezt az előadást is köszönhetjük, olyan érték, melyet támogatni és ösztönözni kell. Bízom benne, hogy hamarosan újra részesei lehetünk akár ennek a produkciónak, vagy egy új darabnak- és akkor már több fiatalt láthatunk a közönség soraiban.






Kattintás