Betelepülési emlékművet avattak Pilisvörösvárott

Emlékművet avattak a hétvégén Pilisvörösvárott, az első német telepesek megérkezésének emlékére, a négy alakos bronz szoborcsoportot a város búcsúnapján, augusztus 15-én leplezték le, a templom és a kultúrház között félúton kialakított kis téren. Az eseménynek, melyre a XXIV. Vörösvári Napok keretében került sor, a betelepülés 325 éves évfordulója adta az apropóját.

Miután a török hódoltság alatt, majd a budai vár visszafoglalását célzó harcok miatt szinte teljesen elnéptelenedtek a Buda környéki települések, a földbirtokosok Németországból toboroztak új telepeseket az egykori falvak benépesítésére, a föld megművelésére. A mai Pilisvörösvár akkor még puszta területére 1689-ben érkezett az első négy telepes család, a Fekete-erdei Schrammbergből, ennek emlékére döntött úgy a ma már 14.300 fős lélekszámú város önkormányzata – még tavaly, a 325 éves évfordulón –, hogy emlékművet kíván állítani e történelmi esemény emlékére.

Az emlékmű elkészítésére pályázatot írtak ki, s a beérkezett pályaműveket nemcsak a képviselő-testület döntéshozói és az őket segítő szakértők, de a lakosság részéről is bárki véleményezhette. Így született meg az a döntés, hogy Szinvai Pál négy alakos – egy éppen megérkező családot ábrázoló – szoborcsoportját valósítsák meg. Az emlékmű felállításának helyéről is „menet közben” született döntés: az önkormányzat korábbi elképzeléseivel szemben a szobroknak végül a Templom tér és az Iskola utca sarkán újonnan kialakított (bár már száz évvel ezelőtt is létezett) kis terecskén találták meg az ideális helyet.

Az avatási ünnepségen előbb a város német nemzetiségi hagyományokat őrző kultúrcsoportjai – a fúvószenekar, a dalkör és a tánccsoport – adott elő néhány műsorszámot, Fogarasy Attila helytörténész-tanár pedig saját, erre az alkalomra írott versét olvasta fel. Egy sváb viseletbe öltözött kislány, Sörös Évi röviden ismertette a betelepülés és az azóta eltelt három és negyed évszázad pilisvörösvári történelmi tényeit – sváb és magyar nyelven is –, majd Gromon István polgármester mondta el ünnepi beszédét. Ebben többek között kiemelte, hogy az emlékmű felállításának ötlete helyi fiataloktól érkezett, és elmondta: a pozitív döntésben az is motiválta az önkormányzatot, hogy rájöttek: az egész városban mindössze hat köztéri szobor, emlékmű található.

Gromon István szóba hozta azt is, hogy egy ilyen emlékmű korántsem olcsó, és joggal számíthatott az önkormányzat arra, hogy a döntés után az emberek százféle dolgot fognak mondani, hogy mire kellett volna inkább elkölteni ezt az összeget. Hozzátette ugyanakkor, a bibliai mondást idézve, hogy „nemcsak kenyérrel él az ember”, ami szerinte érvényes egy közösségre is: úgy vélte, egy város lakóinak az utak, járdák, csatornák mellett szükségük van szobrokra is, amelyek szépséget, örömet, megnyugvást, lelki megerősítést hoznak az életükbe.

Ugyancsak beszélt arról is, hogy milyen sok mindent fejez ki ez az alkotás: amellett, hogy megjeleníti az itt élők őseit, kifejezi a ma ezen a környéken élők egységét, sőt az általános emberi lét lényegét is, vagyis azt, hogy valamiképpen mindannyian betelepülők – vagy bibliai szóval jövevények – vagyunk itt a Földön, és mi is csak összefogva, egymást segítve boldogulhatunk, miként ők. [Ha pedig már úgyis anyagiakról, illetve összefogásról esett szó, talán itt célszerű megemlíteni azt is (a rendezvényen ezt a konferanszié tette meg), hogy az emlékmű megvalósítását összesen több tucatnyi magánszemély, számos civil szervezet és alapítvány támogatta, körülbelül négy és fél millió forintos összértékű felajánlással.]

Az ünnepi beszédet követően a szobrokat a vörösvári „nagy” önkormányzat és a német nemzetiségi önkormányzat, valamint a testvértelepülések küldöttei leplezték le, majd szót kapott még a szobrász, Szinvai Pál is, aki az emlékmű megalkotásakor felmerült gondolatait ismertette. Mint elmondta, nem egy magas talapzatra állított, pátosszal megformált emlékművet kívánt készíteni, hanem egy pillanatot szeretett volna képileg megjeleníteni, ami a mai kor emberei számára is megfoghatóvá teszi a több száz évvel ezelőtt történteket. Szólt arról is, hogy az általa elképzelt, megjeleníteni kívánt esemény – egy család megérkezése az új hazába – nagyon hétköznapi jelenet volt, ugyanakkor az érintett családok életében óriási választóvonalat jelentett, és a szobrok apró gesztusaival ezt is igyekezett érzékelhetővé tenni. A szoboralakok karakterét, arcvonásait a művész régi vörösvári fényképek alapján mintázta meg, viseletük megformálásához pedig XVII-XVIII. századi szobrokat és rézkarcokat is tanulmányozott.

Az emlékművet a rendezvény legvégén Balla Sándor pilisvörösvári plébános és Salat Imre német nemzetiségi lelkipásztor szentelte fel.

szöveg, fotók: Hegedűs András