2016. május 25., szerda

Az évről-évre megélt csoda, Úrnapja


Szerző: Zsámboki Szabolcs

Őseink életében nagy szerepet játszott a vallás. Az egyházi ünnepeket nagyon komolyan vették, a különböző szabályokat betartották. Az egyházi év talán leglátványosabb és legtöbb előkészületet, munkát igénylő ünnepe az Úrnapja: Krisztus Testének és Vérének Ünnepe.
Az ünnepre már napokkal előtte készültek. Fontos volt a ház, porta és utca rendbetétele. Kezdésként kőport(reibsand) és sódert készítettek elő, gyűjtötték a füvet és az úgynevezett lósóskát vagy lóromot (szaar-ámpfe), melynek magját a virágszőnyeg alapjához használták. Ez éréstől függően lehetett világos rózsaszín, lilába hajló, sárgásbarna vagy – teljesen beérve – sötétbarna. A lósóskát mindig úgy kell szedni, hogy a tövén maradjanak magok, így következő évben is tudunk belőle szedni. Régen a mezőre úgy ezért, mint a virágokért lovas kocsival mentek, melyet jól megpakolva hoztak haza. Hazaérve hűvös helyre, a pincébe tették a növényeket.
Egy történet szerint a virágok kérték a parasztokat, hogy őket is hozzák magukkal, ugyanis minden virág részese akart lenni az Eucharisztia ünnepének.



A körmenet útvonalán különös gonddal ügyeltek a házak rendbetételére, mivel igyekeztek minél méltóbbá tenni azokat az ünnephez. A leszűkült körmeneti szakaszon már csak 4 lombsátrat állítottak, mindegyik sátornak megvan a saját gazdája, ezt bizonyos családok díszítik fel, és ez a kiváltság öröklődik. Régen az útvonal mentén az erdőben vágott zöld ágakat szúrták le a puha földbe, ezzel is díszítve a körmenet helyét.



Úrnapja előtt a képviselőtestület tagjai szorgos segítőkkel a mezőre, rétre mennek, és lekaszálnak egy, az erre a célra meghagyott vastag szálú füvet, melyet lovas kocsival a plébánia udvarára szállítanak. Itt szecskavágóval felaprítják, és kupacokba gyűjtik. Úrnapja reggelén a testületi tagok korán kelnek, a virágszőnyeg alapjául szolgáló kőport sablon segítségével az úton végighaladva leszórják. Régen egy kétágú villát használtak a sávhúzásra, és a két csík közé szórták a reibszandot.





Ezzel nagyjából egy időben már összegyűlnek a házaknál az asszonyok és gyerekek is, és el kezdik előkészíteni a szőnyeghez a virágokat. Bizonyos virágokat le kell szedni a szárukról, egyeseket pedig le kell szirmozni.





Ekkor készül el az úrnapi hagyományos csokor, a [lustauk]. Kilenc, néhol hét féle mezei vagy kerti virágból készül, alapja a vastag szárú, leveles lestyán. A lestyán szárára lesznek ráhurkolva egyenként a virágfajták. Szorosan kell meghúzni, mivel kiszáradás után széteshet, ha laza. A 9-es szám jelkép: Jézus 9 hónapig nőtt a Szűzanya méhében.



Régen volt egy kicsi fehér virágból álló koszorú, mely mára feledésbe merült. Visszaemlékezések szerint [weesi, weesn kleé] azaz fehér here volt a neve, megszáradása után olyan volt, mint a szalmavirág.



A négy sátrat is időben el kell kezdeni díszíteni. Ezeknek alapja régen fa volt, ma már inkább vas. Erre kerülnek először a nagyobb zöld ágak, majd a különböző virágok. Elejére általában hosszú, lustaukba kötött virágkoszorú kerül. A sátorban oltárt készítenek, melyet szép terítővel, olvasókkal, szobrokkal és szentképekkel díszítettek fel ma is, ahogy egykoron. Az oltár elé illatos virágokat és fűszernövényeket szórtak. (A képek sorban 1., 2., 3., és 4. lombsátor)



A körmenet útvonalán lakók a saját házuk előtti utat díszítik fel, persze ismerősök, barátok segítségével. Én évekig Gechter Mici nénihez jártam az Iskola utcában. Itt visszatérő motívumokkal dolgoztunk: a hit, remény és szeretet jelképei, vagyis a kereszt, a horgony és a szív. Régen minden motívumnak megvolt a maga színe, némelyiknél még a virág fajtája is meg volt határozva. A kőporkeret közé először felrajzoljuk a mintát, köré az aprított füvet vagy lósóskát kell leszórni, belülre pedig a virágok kerülnek.

 

Amint a szőnyeg elkészült, mindenki összesöpör a saját portája előtt, és igyekszik készülődni a misére. Az ablakokba gyertyák és virág szokott kerülni, esetleg szentképek vagy szobrok. Az ünnepre mindenki igyekezett a legszebb ruháját felvenni, nem rendezetlenül menni. A misére igyekezve magukkal vitték a körmeneti csokrot, koszorút, melyet egész úton maguknál tartottak. A szentmise jó időben szabadtéren, a templom oldalában felállított oltárnál zajlott. Ma már feszület áll az egykori oltár helyén. Régen egy szentkép került a falra, mely köré sátorszerű zöldágas-virágos díszítés került.

 






















A szentmise végén az Oltáriszentséget a monstranciába helyezik. A szentségtartóra fehér rózsakoszorú kerül, melyet minden évben más-más testületi tag vitt, visz haza. A [himmü], azaz baldachin 4 rúdjára és a gyertyatartókra is került a kis koszorúkból, ma már legtöbbször szegfű-koszorú kerül rá. Ezeket az egyházi képviselőtestület tagjai vitték, viszik. Régen nekik kellett gondoskodniuk a kezükben tartott elem feldíszítéséről, körmenet után ezt szentelményként hazavitték.



A Baldachin alatt áll a pap, kezében az Oltáriszentséggel. Előtte a szőnyeg mellett a mindenkori elsőáldozók, kik virágszirmokat szórnak az Eucharisztia elé. A Virágszőnyegre először csak a Szentséget vivő pap léphet, mellette állnak négy oldalról a baldachin rúdjait fogó férfiak. A szőnyeg mellett két oldalt haladnak a gyertyákat vivő testületi tagok. Mindig vannak ministránsok is, akik menet közben ütemesen rázzák a csengőket. Ilyenkor a zászlók is kikerültek a templomból – régen jóval több volt, mára már csak kettő díszlik a körmenet elején. A fúvószenekar és énekkar is közreműködik az ünnepen.




A négy stációnál a pap megáll, az oltárra helyezi a Szentséget, megtömjénezi, Evangéliumot olvas, majd a sátornak megfelelő égtáj felé áldást oszt az Eucharisztiával. A nép háromszor énekli: „Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat”, azaz „Krisztus győz, Krisztus kormányoz, Krisztus uralkodik”. Minden stációnak megvan a maga éneke, melyekből mára már csak egy hangzik el németül. A körmeneten haladva templomi énekeket zeng a nép, őseink idejében németül, ma már magyarul. A 4. stáció után a nép énekelve visszakíséri Krisztust a templomba. A záróima és -énekek után a pap áldást oszt, ekkor ér véget a szertartás.
A körmeneten végigvitt csokor vagy koszorú szentelménynek számított, ugyanúgy a sátrakban, szőnyegen elhelyezett ágak és virágok. Régen mindenki tört egy-egy ágacskát, virágot a sátorból, mely sokszor az imakönyvbe, falon lógó szentképre került. A csokor vagy koszorú kerülhetett a lakásba, padlásra, de még az állatok óljaiba is tettek belőle. A hiedelem szerint ez megvédi a házat a rossz dolgoktól. 

 
  




















Villámlás, vihar idején ebből lemorzsolva szentelt gyertyán elégetve imádkoztak Istenhez, hogy ne sújtsa kár a házat. Az idős asszonyok a tavaszi meszelés után, néhol Karácsony előtt a csokrot meggyújtva gyakorlatilag befüstölték a házat, ezáltal beszentelve azt. Úrnap délutánján a háziak összetakarították portájuk előtt a szőnyeg maradványait, lebontják a lombsátrakat.
Elődeink kizárólag egyszerű, népi motívumokat használtak a szőnyeg készítésénél, melyeknek mindig vallási jelentősége volt. Mára már sok olyan dolog is megjelenik, ami giccs, a hagyományos formák pedig feledésbe merülnek. A viselet terén is sokat változtunk: míg őseink legszebb ünnepi ruhájukat vették fel, addig manapság már sokan farmerban és pólóban jönnek el – nemcsak erre az ünnepre, hanem év közben is a templomba. Ha vallásunkat tartjuk, akkor a legnagyobb tisztelettel kell adóznunk az Oltáriszentség és az Úristen előtt. Sajnos a zászlók is elfogytak, az énekek is megkoptak, évről évre egyre kevésbé zengnek ezek a szép strófák. A sátrakat már-már vandál módon kívánják egyesek még a körmenet közben szétszedni, darabokra tépni. Mindig szétszedték ezeket, csak nem mindegy, mikor és hogyan. A korral persze haladni kell minden időben, azonban kötelességünk ragaszkodni a hagyományainkhoz, őseink ránk hagyományozott örökségéhez.
 




Természetesen hálásnak kell lenni mindenért. Évről évre megtörténik a csoda, a város apraja-nagyja készülődik, gyűjt, előkészít, díszit és végül eltakarít. Mára már kevés helyen maradt csak fenn, ami nálunk még mindig élő hagyomány, azaz az Oltáriszentség tiszteletére készített úrnapi virágszőnyeg.


Írta: Zsámboki Szabolcs
Fotók: Tájház archívum 

2 megjegyzés:

  1. A "weesi klee", amiből koszorú készült, az évelő statice /statice tatarica/.

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés

Kattintás